1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>
  • Nemzetközi szerződésbe ütközik a fiatalkorúak elzárása

    Magyar Hlesinki Bizottság

    Augusztus 19-től lehetséges a fiatalkorúak elzárása a módosított szabálysértési törvény alapján. A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a fiatalkorúak elzárására vonatkozó rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütköznek.

    A módosított szabálysértési törvény lehetővé teszi a fiatalkorúak elzárását akár elsődleges szankcióként, akár úgy, hogy a velük szemben kiszabott és meg nem fizetett pénzbírságot átváltoztatják elzárásra. A Magyar Helsinki Bizottság korábban is hangsúlyozta: álláspontja szerint ez nem egyeztethető össze a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezménnyel. A szabálysértési törvény ugyanis nem veszi figyelembe a gyermek mindenekfelett álló érdekét, nem végső eszközként rendeli el a fiatalkorúak szabadságtól való megfosztását, hanem főszabállyá teszi azt, és nem biztosít lehetőséget alternatív szankciók alkalmazására. Emellett az elzárás sérti az elzárt fiatalkorú oktatáshoz való jogát is, mivel tanköteles korú gyermekeket emelnek ki kis súlyú jogsértések miatt a közoktatásból úgy, hogy az elzárás tartama alatt nem gondoskodnak az oktatásukról.

    A Magyar Helsinki Bizottság részletes elemzése a témával kapcsolatban itt olvasható.

  • 15 éves lányokat zártak fogdába a rendőrségen

    * Index - 2010. szeptember 2.

    Mentővel kellett a pszichiátriai osztályra szállítani a rendőrségről egy 15 éves lányt, aki néhány óra után rosszul lett a elzárástól: két társát már több mint 24 órája őrizetben tartják, a szerdai tanévnyitó után ugyanis heccből olcsó bizsukat akartak lopni és lebuktak. Az egyik fogvatartott ügyvédje szerint érthetetlen a rendőrség eljárása, a fiatalkorúak elismerték és megbánták tettüket, a kár megtérült, a bírósági döntést megelőző őrizetre semmi szükség. A lehetőséget a szabálysértési törvény augusztusban hatályba lépett módosítása teremtette meg.

    Három 15 éves lány egy budapesti belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. A lányokat elkapták, rendőröket hívtak rájuk, majd beszállították őket az V. kerületi rendőrkapitányságra. 72 órára bent is tartják őket, a fiatalok sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani Szent János Kórház pszichiátriájára - írja a stop.hu.

  • A láthatatlan nőknek nincsenek jogaik

    Népszava online 2010.08.18

    Magyarországon több százezerre, egyes szakértők félmillióra becsülik azon nők számát, akik jogilag láthatatlanok. Valamely fogyatékossággal élnek, hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozottak. Ha egy többszörösen hátrányosan megkülönböztetett társadalmi csoport nincs nevesítve, akkor helyzetük javítására programok sem születnek, és a társadalom beletörődik abba, hogy a fogyatékkal élő nők számára például egyes egészségügyi szűrővizsgálatok nem hozzáférhetőek.
  • Szabad szülést Magyarországon!!!!

    Petíció a Magyar Országgyűlének

    Alulírottak tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt a lehetetlen helyzet miatt, ami hazánkban az intézeten kívüli szülést övezi. Az otthonszülést választó családoknak felelős szaksegítséget nyújtó dr. Geréb Ágnes és bábatársai a demokráciához méltatlan koncepciós per alanyaivá válhattak.

  • Molnár Rozália beszéde a "Demonstráció a kirekesztés ellen" rendezvényen 2010 07.21.-én a Parlament előtt 2010 07.21.-én a Parlament előtt
    Beszédem azokhoz szól, akik a magyar nemzet fogalmát kisajátítják holmi származás alapján, illetve azokhoz, akik egy 20004-es statisztikai adat szerint nagyon cigányellenesek. Ezen felmérés eredménye szerint 71%-os a „nagyon nagy” és a „nagy” cigány-ellenesség együttes aránya hazánkban.
  • Alakítja a közvéleményt a roma divat
    2010. július 25., vasárnap 14:47 | Frissítve: 6 órája

    Egyedi tervezésű, a hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust és divatot teremtő munkáit mutatta be az országban elsőként megrendezett divatbemutatón a Romani Design Stúdió.

    A divat szinte észrevétlenül, de nagyon hatékonyan tud hozzájárulni az előítéletek csökkentéséhez, a társadalmi különbségek mérsékléséhez, a közvélemény alakításához, szemléletformálásához - mondta Varga Erika iparművész a budapesti Gödörben a Bánki-tó Fesztivál [1] támogatásával megrendezett diavtbemutatón.

    romadesign

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Romani Design létrehozója úgy véli, a divat világán keresztül minden roma fiatal élénkebben ápolhatja a roma hagyományokat, a nem romák pedig elfogadóbbakká, nyitottabbá válnak. A budapesti stúdióban kézzel készülnek a hagyományos roma motívumokat felelevenítő rózsás kendők, szoknyák és ruhák mellett az egyéb, a népviseleti motívumokat felelevenítő kiegészítők, ékszerek is. Bár a stúdió kínálatával egyelőre a nőket célozza meg, néhány hete egy egyedi tervezésű férfiinget is készítettek.

Május 13. - Előadások

2010. május 05., szerda

Írta / Forrás: AdminESH

Nyomtatás E-mail

13:00 – 15:45      Amiről kínos beszélni

moderátor: Hadas Miklós (Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ)

Bemutatkozik az Amnesty LMBT csoport - Amnesty International Magyarország

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet, amely számos fórumon küzd az esélyegyenlőségért és a megkülönböztetés ellen. Az AI Magyarország LMBT csoport bemutatkozó előadásában az emberi jogokról mesél, és hogyan, milyen módszerekkel lehet fellépni az LMBT emberek egyenlő jogaiért.  Előadó: Balaci Adrienn

Prostituáltakat segítő támogató hálózatról - Mona Alapítvány

A MONA egy a Norvég Civil Alap által támogatott projektben intézmény- és jogfejlesztési javaslatot készített a prostitúció elleni küzdelem és az áldozatok támogatása érdekében.  Előadó: Bethlen Anna (szakértő)

Alternatív terhesgondozás - Józan Babák Klub alacsony küszöbű szolgáltatás

A Józan Babák Klub alternatív terhesgondozása droghasználó várandós nők részére nyújtott anonim addiktológiai szolgáltatás. A modell három lépcsős: 1. Kapcsolat önsegítő csoporttal 2. Anonim szakmai tanácsadás. 3. Kapcsolatfelvétel a normál terhesgondozással.  Előadó: Oberth József (kuratóriumi elnök)

Beszámoló egy droghasználó várandós nőkkel  készült interjús kutatásról -  MTA Pszichológiai Kutatóintézet, SOTE I. sz. Női Klinika

Budapesti droghasználó várandós nők ellátásának kvalitatív vizsgálata*

Kaló Zsuzsa1, Rácz József1, Sógorka Ildikó2

1MTA Pszichológiai Kutatóintézet

2SOTE I. sz. Női Klinika, Budapest

A kutatásunk célja a budapesti (elsősorban 8. kerületi) kábítószer-fogyasztó várandós nők körében végzett felvilágosítás, tanácsadás vizsgálata volt a kliensek és a professzionálisok szemszögéből.

Strukturált és félig strukturált interjúkat készítettünk 20-20 várandós kábítószerfüggő nővel és az őket gondozó, velük az egészségügyi rendszer szintjén kapcsolatba kerülő szakemberekkel (szülésznő, szülész-nőgyógyász orvos, aneszteziológus, intenzív terápiás szakasszisztens, védőnő).

Az adataink és elemzésünk alapján több szinten ambivalenciát találtunk.

1. A várandós droghasználó nők akartak is terhesek lenni meg nem is (gyakran ellentmondásban áll a kérdőívre adott válasz az interjúban kifejtett attitűddel). A legtöbb nő számára a terhesség erőteljes érzelmi bevonódással jár, amely pozitív fordulatot hozhat a szerhasználat abbahagyásában. A droghasználó várandós nők számára egy további jellemző forrása az ambivalenciának a terhesség elfogadása és tájékoztatása a környezetükben. A terhesség titokban tartása egyben azt is jelenti, hogy megnövekszik az érzelmi ambivalencia (distressz), amelyet nem tud megbeszélni senkivel egy biztonságos helyen, ahol információkat kaphatna az egészségügyi ellátásról és terhesgondozásról. Az intervenciót tovább komplikálják a – gyakran egymással is ellentmondásban lévő - szociális, családi, morális, gazdasági ügyek. Az anyaság növelte a nők felelősségvállalását ugyanakkor megmaradt a bizonytalanság. A leginkább attól féltek, hogy a droghasználat következtében elvesztik a gyermeküket, hogy az ellátórendszerben lenézik őket, esetleg feljelentik őket a rendőrségnél.

2. Az ellátórendszer képviselői körében is jellemző az ambivalencia. A professzionálisokat is jellemzi a terhesség/anyaság szociális konstrukciója, amely okán pozitív attitűd jellemzi a viselkedésüket, ugyanakkor a szerhasználatról való tájékozottság hiánya és az ismeretlentől való félelem miatt negatívan vagy bizonytalanul és semlegesen viselkednek.

Az eredmények mind a kábítószer-használó várandós nők, mind a szakemberek számára használható információs, prevenciós és intervenciós cselekvési terv kidolgozását teszik lehetővé, ezzel javítva a célcsoport kezelésbe kerülését és kezelésben maradását.

*A kutatást a Szociális és Munkaügyi Minisztérium KAB-KT-M-08-0009 pályázata támogatta

Vagyok, aki nem vagyok! - Roma Parlament

A Miniszterelnöki Hivatal által 2009-ben megrendelt kvantitatív kutatás összefoglalása a roma identitásról, az előítéletességről, diszkriminációról. Előadók: Weber Andrea (szociális referens) és Dr. Nemes Iringó (jogász)

Beszélgetés a stroke-ról és a beszédhibáról?! - Afázia - Az Újrabeszélők Egyesülete

A filmvetítéssel kísért   előadásban a stroke-ról, és következményéről,  az afáziáról beszélünk. Szeretnénk, ha minél többen megismernék ezt az állapotot, amikor az orvosi értelemben vett gyógyítás-gyógyulás  befejeződik, és a betegségen átesett ember szembesül azzal, hogy nem tud beszélni, írni, olvasni, esetleg béna a keze, a lába. Mindez nem jelenti azt, hogy értelmi szintje csökkent volna, de az akadályok, amit a betegsége hagyott maga után, megnehezítik hogy gondolatait közölje másokkal. Az Afázia Egyesület az afáziás emberek számára  pszichoterápiát, logopédiai terápiát nyújt pályázatok segítségével. A szerdai klubfoglalkozásokon pedig a társas együttlét, a beszélgetés, közös szórakozás lehetőségét kínálja fel.  Előadó: Dr. Pataky Ilona (neuropszichológus), Krasznár Felicia (vezető logopédus)



A kategória további cikkei:

GYENGÉNLÁTÓKNAK

Grafikus változat

Hírlevél

Tovább a feliratkozáshoz >>>

Videó tár

videotar

oldalsobanner

  • Hirdetés