Gubancok - színházi nevelési előadás
-
Március 29. 9:00 - 12:00
-
Klub szoba
-
Nyitott Kör Egyesület
-
Korosztály: 15-17 éveseknek
-
Létszám: 25 fő
A program központi témája a függőség okainak, veszélyeinek feltérképezése, vizsgálata. Nem kívánunk közvetlenül drog-prevencióval foglalkozni, viszont művészeti, pedagógiai módszerek segítségével tudatosítani tudjuk a közösségen belüli felelősséget, és a saját felelősséget döntéseink iránt. Úgy véljük, hogy az adott korosztálynak nem a szerhasználat az igazi problémája, hanem az az életkori sajátosság, hogy hirtelen kitágul a világ, megváltoznak a problémák, és az ezekre adott megoldások nem megfelelőek. Ennek egyik következménye, hogy különböző pótcselekvések, vagy pótszerek segítségével elfedik a problémát – a pillanatnyi megkönnyebbülés elérése érdekében.
Ezen a ponton pedig a szerhasználat csak egy változata a szenvedélybetegségeknek, melyek hasonló okból kifolyólag, hasonlóan súlyos következményekhez vezetnek.
A foglalkozásunkban tehát a függőséget egészen tágan értelmezve szeretnénk vizsgálni. Ezáltal azoknak is hasznos lesz, akik valójában még nem találkoztak kábítószerrel közvetlenül. Maga az élethelyzet viszont számukra is aktuálissá teszi a programon való részvételt.
Alaptézisünk, hogy a szenvedélybetegség csak egy tünet, melynek gyökereit, illetve a betegséget magát legtöbbször a családon belül, pontosabban a családi kapcsolatokban kell keresni, és lehetőség szerint orvosolni.
Így tehát a történetünk egy szenvedélybeteg család kálváriáját vizsgálja. A szimbolikus cselekmény által művészi eszközökkel éri el a morális reakciókat a befogadóban.



| A kategória további cikkei: |
|---|
|
Rendhagyó órák 0. nap.
|
Már foglalt. |
„Betekintés” a vakok világába Már foglalt. |
Nőnek lenni a XXI. Században |
|
Szexuális egészségnevelés Már foglalt. |
„Betekintés” a vakok világába Már foglalt. |
Bújj a bőrébe – szerepjáték Már foglalt. |
|
Szociopoly társasjáték Már foglalt. |
Esélyegyenlőség - mire jó? Már foglalt |
Bújj a bőrébe – szerepjáték Már foglalt. |
Rendhagyó órák 1.
| Élni józanul - betépni józanul Már foglalt | Nőnek lenni a XXI. Században. |
Gubancok - drámajáték |
| Miért jó önkéntesnek lenni? Már foglalt | Így élünk mi Már foglalt | |
| Mélymerülés Már foglalt | Melegség és Megismerés Már foglalt |
Rendhagyó órák 2.
| Kommunikáció hang nélkül foglalt |
foglalt. |
foglalt. |
|
foglalt. |
Tudod-EU? foglalt | Cigánynak lenni foglalt. |
|
Fiataloknak a prostitúcióról foglalt |
Szociális érzékenyítő foglalkozás foglalt. |
Cigánynak lenni foglalt. |
Rendhagyó órák 3.
|
Cigánylabirintus |
Nyíltan a fogyatékosságról foglalt. |
Játszva ismerd meg magad! foglalt. |
| Cigánylabirintus foglalt |
Így élünk mi foglalt. | Szívdobbanás – párkapcsolat erőszak nélkül |
|
Szociális érzékenyítő foglalkozás foglalt. |
Hajléktalanok a hajléktalanságról foglalt |
Rendhagyó órák +1. nap
| Prometheusz - drámaóra Már foglalt | Zsidóság, identitás, tolerancia -Már foglalt | Első kézből a hajléktalanságról Már foglalt |
| Prometheusz - drámaóra Már foglalt | A jövevény - drámaóra Már foglalt |
Első kézből a hajléktalanságról |
| Legendák versus Valóság | A jövevény - drámaóra Már foglalt |
Tojá(s)ték - Mikor nem minden érzékszerved a sajátod Már foglalt |
(az Erzsébetvárosi Közösségi ház
1. emeletén)
Tel: 461-0600 • Fax: 461-0601
budapestieselyekhaza@gmail.com


