Gyermekvédelem
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek. Ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

Ez tulajdonképpen az élő halál - mondja Ferge Zsuzsa

2011. október 17. hétfő nol.hu Gyermekvédelem
Soltész Miklós kereszténydemokrata szociális államtitkár szerint nincs szükség a Gyermekszegénység Elleni Programirodára (GYEP), amit különben is papírból dolgozó liberálisok működtettek, Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár viszont azt mondja, hogy a program, emberestül, mindenestül, csak átkerül a Wekerle Alapkezelőhöz. És mi az igazság? Erről kérdeztük Ferge Zsuzsa akadémikust, a program egyik vezetőjét, aki az interjúban azt is elmondja, miért kell felállnia.

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra

Zárónyilatkozattal fejeződött be a VI. Nemzetközi Médiakonferencia Balatonalmádiban. A konferencia a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával került megrendezésre.

Heti egyszer jut hús a soproni gyerekotthonban

2011. október 03. hétfő MTI Gyermekvédelem
A kevés pénz és az elégtelen jogi szabályozás miatt sérülnek az úgynevezett többcélú intézményekben nevelkedő gyerekek jogai, állapította meg Szabó Máté ombudsman. Hivatala hét olyan bentlakásos intézményt vizsgált, amelyek egyszerre látnak el közoktatási és gyermekvédelmi feladatokat.

„Olyan e-maileket kapok notórius, elveszett lelkektől, hogy elolvadok”

Közös buli a ZP-ben, villanycigi tanórán, laptop-mozizás szünetben, nyitott tantermek, szabadság. Veszélybe került a budapesti sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató alapítványi iskolák működése, miután nyáron a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: jelentősen csökkenti a költségvetési hozzájárulását. Az oktatási bizottság most az eredeti összeg visszaállítását javasolja. Riportunk a Gyermekház Bajza utcai gimnáziumából.

Egész nap az iskolában. Van értelme?

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár már jövő évtől kötelezővé tenné az alsó tagozaton az egész napos oktatást, és a felsőben is minél előbb meg akarja ezt valósítani. A diákok délután nem tantárgyakat tanulnának, hanem kötelező és szabadon választható foglalkozásokon, szakkörökön, felzárkóztató órákon, korrepetálásokon vennének részt. Szakértők szerint ennek csak akkor volna értelme, ha főleg a hátrányos helyzetűeknek hasznos foglalkozásokat tudnának tartani, többen azonban úgy vélik: a diákoknak azért kellene bent maradni az iskolában, mert ezt ezentúl a tanároknak is előírják.

Több tucat dizájnerdrog vette át a kati helyét

2011. július 31. vasárnap Index Videó Gyermekvédelem
Egy órás böngészéssel bárkiből lehet díler. A mefedron szeptemberi betiltása óta folyamatosan növekszik a legális partidrogok piaca.

Strukturált párbeszéd a fiatalok és a világ témájában - online kérdőív

2011. július 31. vasárnap Esélykert Gyermekvédelem
A spanyol-belga-magyar EU-elnökségi trió alatt, 2010 januárjával az ifjúsági területen egy új és állandó párbeszéd indult a fiatalok és a döntéshozók között. A magyar EU-elnökség alatt a trió prioritása, a fiatalok foglalkoztatása témájában folytatott konzultációk eredményei konkrét EU tanácsi állásfoglalásokban kaptak helyet.

Az anyai stressz átjuthat a magzatba

A várandós anya stressze átjuthat a méhben fejlődő magzatba és hosszan tartó hatása lehet - idézte német kutatók megállapítását a BBC hírportálja. A kutatók a stresszhormonok egyik receptorának biológiai változását tapasztalták magzatoknál, amikor az anya erős stressznek volt kitéve, például egy erőszakos partner miatt. Ez a változás elvezethet ahhoz, hogy a gyerek a későbbiekben kevésbé megfelelően reagál az őt érő stresszre.

Átéltem, ahogyan szenvedett a gyerekem és a nő, aki szülte

"Hogy miért vágtunk bele az örökbefogadásba? Mert belefáradtam a sok-sok vizsgálatba, abba, hogy sehova nem jutunk az inszeminációkkal és lombikokkal. S mert 38 évesen már nem lett volna kockázatmentes a szülés sem. Ma már nem gondolkodom azon, hogy vajon milyen lett volna az a kisfiú vagy kislány, aki kettőnk sejtjeiből születik"- mondta Anna.
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 6

Legolvasottabb cikkek