A mozgáskorlátozottak érdekében
Nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a valóban jogosultak azért, mert mások visszaélnek a mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal – figyelmeztetett jelentésében az ombudsman, aki a mozgáskorlátozott igazolványokról szóló teljes jogi szabályozás áttekintésére hívta fel a nemzeti fejlesztési minisztert. Szabó Máté azt is javasolta, hogy jogszabály tegye kötelezővé a mozgáskorlátozottaknak fenntartott várakozóhelyek jelzésének felfestését az útburkolaton.Eric Claptontól Ozzy Osbourne-ig - híres halláskárosult zenészek
A zene sokféle lehet, de egyben minden stílus megegyezik: akkor jó, ha hangos. Egy jó koncert után cseng a fülünk még reggel is, de a csendes kávézgatásokat leszámítva tényleg nehéz olyan programot mondani, amihez jobban illene a bömbölő zene. Ez néha problémákat okozhat, és nem is csak az átlag embereknél.Az Emberi Jogi Tanács az IMEI modernizálását, a gondnokság átalakítását és a kitagolást szorgalmazza
Idén először került sor Magyarország Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatára az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt, amely jelentésében a gondnokság intézményének átalakítását, a nagy létszámú intézmények felszámolását és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) modernizálását szorgalmazza.A látássérültek rehabilitációs központjai csökkentett kapacitású működésre rendezkednek be
Év végéig biztosan tovább működnek a látássérült személyekre specializálódott regionális rehabilitációs központok, miután mindegyik szervezet pályázatát elfogadták. A 125 millió forintos keret csak az elemi rehabilitációt támogatja, így a központok kivétel nélkül csökkentett kapacitású működésre rendezkednek be.Vakok és látók együtt bicikliztek a Városligetben
Prim Online - 2011. május 15.
Az „Informatika a látássérültekért" Alapítvány több mint tíz éve dolgozik a vak és a gyengénlátó emberek társadalmi integrációjáért, esélyegyenlőségük megvalósulásáért. Céljai népszerűsítéséért május 14-én Tandem nap" elnevezéssel szabadidős programot szervezett a Városligetben lévő Vakok Kertjében (Ajtósi Dürer sor és Hermina u. sarok).A mozgássérültek negyede luxusautóval jár
index.hu - Parkolás - Tenczer Gábor - 2011.április.19.
A Parking Kft. parkolóellenőrei az év elejétől figyelik a fővárosi mozgássérült-igazolványok használóit. Az első negyedév összesített adatai szerint a belvárosi parkolóhelyek 20 százalékát (több mint 400 hely!) ilyen autókkal foglalják el nap mint nap, a mozgássérült igazolvánnyal rendelkező gépkocsik negyede pedig 10 millió forintnál drágább luxusautó.
A hírhedt londoni tébolyda pácienseinek tömegsírját tárták fel
mti - 2011. április 8. 21:24
Csontvázak százait tárták fel a hírhedt londoni tébolyda, a Bedlam (Bethlehem Royal Hospital) XVI. századi sírkertjében. Az ispotályt 1247-ben alapították, s a XIV. századtól pszichiátriai betegeket fogadott, ez volt a világ első elmegyógyintézete. A kórházat 1676-ban építették újjá a nagy londoni tűzvész után. Nevéből ered az angol "bedlam" szó, ami őrültek házát, tébolydát, zsivajt, káoszt jelent. Az intézményben uralkodó borzalmas állapotokat 1735-ben William Hogarth (1697-1764), az angol nemzeti festészet megteremtője örökítette meg.
Akadálymentes belső piacot, szociális vívmányokkal
mti - 2011. április 6.
Az európai polgárok továbbra sem tudják teljes mértékben kihasználni a belső piac előnyeit, egy sor akadály tornyosul előttük, ha élni akarnak a szabad munkavállalás és letelepedés jogával. Ezek lebontása azonban nem járhat együtt a szociális vívmányok leépítésével - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő az Európaiakat szolgáló egységes piacról szóló jelentés szerda délelőtti parlamenti vitájához benyújtott írásos hozzászólásába.Színházzal gyógyítják a skizofréniát
indavideo.hu - 2011.02.24.
A gyógyszer, olyan mint egy biológiai kényszerzubbony. Csak a tüneteket kezeli. A Soteria alapítvány pszichotikus krízissel a betegség okainak megszüntetésére törekszik.
Legolvasottabb cikkek
-
Áll a bál a Dob utcában: rendőrök tartják vissza a lakásfoglalókat
Egy önkormányzati lakás elfoglalását hirdették meg szombat estére a Foglalj helyet! mozgalom kiötlői, civil aktivisták. A „hadművelet" a Blaha Lujza…
-
Lépjen be újra a nappalimba!
2012. május 12-én, szombaton 15:30-kor, a Blaha Lujza térről
-
Fórum a hajléktalan emberek jogairól
2011. november 9. (szerda) 13.30-14.30 BMSZKI „Könyves" (Könyves Kálmán krt. 84)
-
A Város Mindenkié 2. születésnapi bulija
október 30. 18-22h BMSZKI Dózsa György úti hajléktalanszálló Dózsa György út 152.
-
Városi séták: Magdolna_szocrehab
November 2. szerda 16:00
-
"Milyen krízis?!"
Október 24-én 19 órakor a Trafó Stúdióba




